Christa Pike felébredt a kórházban, és már beszélni is képes, miután két adag halálos injekció beadása után sem halt meg. A Tennessee államban elítélt nő továbbra is az intenzív osztályon fekszik, az ágyához bilincselve, de már nincs szüksége lélegeztetőgépre. A kivégzőkamrában történtekre nem emlékszik; első szavait jogi csapata hozta nyilvánosságra.
Randy Spivey, Pike jogi csapatának tagja szerint a nő kedden tért magához, és ezt kérdezte a körülötte lévőktől: „Hol vagyok, és ki maga?”
A kivégzésre nem emlékszik, de tisztában van a helyzetével, és érdeklődött áldozata, a 39 éve meggyilkolt Colleen Slemmer családjáról is. Spivey arról is beszámolt, hogy Pike-nál továbbra is fennáll bizonyos fokú kognitív károsodás.
A múlt heti kivégzés során a teljes protokollt végrehajtották, és két adag pentobarbitált fecskendeztek Pike szervezetébe. A nő az injekció beadása közben még ébren volt, és azt kérdezte, normális-e, amit a karjában érez. Később horkolni kezdett. Azt hitték, agyhalott, de életben maradt, ezért kórházba szállították.
A kórház dolgozói igyekeznek eltávolítani szervezetéből a halálos gyógyszer maradványait; ez akár egy hétig is eltarthat. Dr. Joel Zivot aneszteziológusprofesszor biztatónak nevezte, hogy Pike önállóan lélegzik, ugyanakkor szerinte hetek vagy hónapok telhetnek el, mire kiderül, milyen maradandó mentális és fizikai károsodásokat szenvedett.
Egyelőre nem tudni, hogy az állam megpróbálja-e ismét kivégezni Pike-ot. Bill Lee, Tennessee kormányzója az év hátralévő részére felfüggesztette az államban végrehajtandó kivégzéseket, a börtönügyi vezető pedig bejelentette lemondását.
